Hát eljött. Nálunk is eljött a Búcsú.
Észrevétlen történt - bár én éreztem, hogy az az esti szoptatás lesz az utolsó: A BÚCSÚ.
Sírtam is nagyon és sokáig. (Alig bírtam abbahagyni aznap éjjel...) Borzasztó érzés volt akaratomon kívül és ilyen hirtelen elköszönni.
Hangosan azért mondogattam - és persze a napokat is számoltam -, hogy csak ennyi meg annyi nap és mi újra együtt a Szurmival. A tej sem apadt (persze fejtem is fáradhatatlan, hogy ne is tudjon apadni)...
Nagyon vártam azt a pénteket, amelyen már szoptathatok a gyógyszer után. Annyira vártam, hogy semmi "programot" nem akartam szervezni, mert az a MI NAPUNK (lesz).
Mondták, persze, hogy előfordulhat, hogy nem úgy lesz, meg nem lesz egyszerű meg stbstbstb, de úgy voltam vele, hogy velünk ez nem fordulhat elő.
De.
Amikor pénteken eltolt és üvöltött, még bíztam az éjjelben, hogy majd akkor, amikor félkómás, és csak az ösztönök működnek, akkor minden a régi lesz. A régi.
De nem, éjjel sem lett a régi, és a tejpépet itta :(
Aztán reggel megnyugodtam.
Jó lesz ez így, ennek így kellett. Tejem még bőven van, és elég 2x fejjek egy nap, hogy legyen 5/6 decink, és a cickók is bírják: nem gyulladnak be, és nem állnak le.
Szuper :D
Napi 2 fejés nem a világ vége, és az eredménnyel simán elvan a Szurmus. Mert most már eszik napközben (tény, hogy az étlap még szűkös, de legalább van étlap!).
Reggel tejci, napközben inni tejci/tejpép és a vacsi is tejci. Éjjelre meg ha megkel - nem mindig - akkor tejpép. (Éjjelre jobb nem anyatejet tározni, mert sokx átalussza már az éjszakát, és inkább öntök ki tejpépet, mint a drága tejecskét.)
Meg ugye mindjárt 10 hónapos a kisasszony, én pedig 13 hós koráig terveztem a szoptatást (ne már a szülinapja legyen a fekete betűs nap!), szóval még 3 hónapunk van hátra.
Gyerekjáték :)))
Észrevétlen történt - bár én éreztem, hogy az az esti szoptatás lesz az utolsó: A BÚCSÚ.
Sírtam is nagyon és sokáig. (Alig bírtam abbahagyni aznap éjjel...) Borzasztó érzés volt akaratomon kívül és ilyen hirtelen elköszönni.
Hangosan azért mondogattam - és persze a napokat is számoltam -, hogy csak ennyi meg annyi nap és mi újra együtt a Szurmival. A tej sem apadt (persze fejtem is fáradhatatlan, hogy ne is tudjon apadni)...
Nagyon vártam azt a pénteket, amelyen már szoptathatok a gyógyszer után. Annyira vártam, hogy semmi "programot" nem akartam szervezni, mert az a MI NAPUNK (lesz).
Mondták, persze, hogy előfordulhat, hogy nem úgy lesz, meg nem lesz egyszerű meg stbstbstb, de úgy voltam vele, hogy velünk ez nem fordulhat elő.
De.
Amikor pénteken eltolt és üvöltött, még bíztam az éjjelben, hogy majd akkor, amikor félkómás, és csak az ösztönök működnek, akkor minden a régi lesz. A régi.
De nem, éjjel sem lett a régi, és a tejpépet itta :(
Aztán reggel megnyugodtam.
Jó lesz ez így, ennek így kellett. Tejem még bőven van, és elég 2x fejjek egy nap, hogy legyen 5/6 decink, és a cickók is bírják: nem gyulladnak be, és nem állnak le.
Szuper :D
Napi 2 fejés nem a világ vége, és az eredménnyel simán elvan a Szurmus. Mert most már eszik napközben (tény, hogy az étlap még szűkös, de legalább van étlap!).
Reggel tejci, napközben inni tejci/tejpép és a vacsi is tejci. Éjjelre meg ha megkel - nem mindig - akkor tejpép. (Éjjelre jobb nem anyatejet tározni, mert sokx átalussza már az éjszakát, és inkább öntök ki tejpépet, mint a drága tejecskét.)
Meg ugye mindjárt 10 hónapos a kisasszony, én pedig 13 hós koráig terveztem a szoptatást (ne már a szülinapja legyen a fekete betűs nap!), szóval még 3 hónapunk van hátra.
Gyerekjáték :)))