Ezen a szép 4 napos hétvégén mi vállaltunk másfél nap bakonybéli és egy jó fél nap csopaki jelenlétet.
Bakonybelet pindurit másképp terveztük, mint ahogy végül sikeredett, de így is jó volt: Hangucából ugyanis picit többet néztünk ki az "erdei séta" programpontot illetően, mint amit letett az asztalra... pici még, ez van :)
Mi hosszú sétákat terveztünk, sík terepes, erdei utakon, némi réti rohangászással fűszerezve, a Mininő viszont 5 perceket töltött azzal, hogy kövekkel és a mohával beszélgessen:
"-Szia Moha, én Hanga vagyok :)"
Minden alkalommal megsértődött, amikor tovább vezényeltük ;)
Azért egy kis kalandot is sikerült összehozni (azt a fajtát, amit közben nem élvezel, de utána jó mesélni):
gondoltuk nem arra megyünk vissza, amerről jöttünk, hanem bátran megyünk előre egy autókerék nyomvonalon, ami lehet, a semmibe visz, de térben tekintve vissza az origóhoz. A terv alapja az volt, hogy ha arra egy kocsi is el tudott menni, mi is el fogunk tudni férni.
Sokat haladtunk már, mire kiderült: az autó sanszosan csak parkolt ott, a keréknyom ugyanis megszakadt a ciciig érő fű kellős közepén.
Persze vissza már nemigen volt kedvünk mászni, így nekivágtunk a bozótosnak... Hanga a hátamon.
"Anya, besz@rtam.."
"Ú, tényleg, vagy csak félsz?"
"F-é-l-e-k... :("
"Ne izgulj szívem, amíg anyád hátán ülsz, nem lesz semmi, kivéve, ha jön a barnamedv. Na akkor visíts, és azt is túléljük, mert majd futok!"
"JÓ."
Elértünk egy kisebb mocsárhoz. Dejó, hogy túrabakancs van a lábunkon!!! András elöl, mi mögötte.
"Jaj anya, ne süllyedj!!!"
"Nem fogok, de kapaszkodj erősen, ha kell úszunk...!"
"JÓ-JÓ-JÓ!"
Végül kiverekedtük magunkat, és elérkeztünk a horrorhintához... :-o Komolyan: ilyen felnőtthintát, ilyen nyikorgós elhagyatott valamit max horrorfilmekben láthatunk, szóval a nő, aki némán (haját arcába lógatva) lökte magát rajta, tuti szellem volt :-o :P ;)
De mi örültünk, hogy lassan hazajutunk, és szuperjót fogunk zuhanyozni :D
Bakonybelet pindurit másképp terveztük, mint ahogy végül sikeredett, de így is jó volt: Hangucából ugyanis picit többet néztünk ki az "erdei séta" programpontot illetően, mint amit letett az asztalra... pici még, ez van :)
Mi hosszú sétákat terveztünk, sík terepes, erdei utakon, némi réti rohangászással fűszerezve, a Mininő viszont 5 perceket töltött azzal, hogy kövekkel és a mohával beszélgessen:
"-Szia Moha, én Hanga vagyok :)"
Minden alkalommal megsértődött, amikor tovább vezényeltük ;)
Azért egy kis kalandot is sikerült összehozni (azt a fajtát, amit közben nem élvezel, de utána jó mesélni):
gondoltuk nem arra megyünk vissza, amerről jöttünk, hanem bátran megyünk előre egy autókerék nyomvonalon, ami lehet, a semmibe visz, de térben tekintve vissza az origóhoz. A terv alapja az volt, hogy ha arra egy kocsi is el tudott menni, mi is el fogunk tudni férni.
Sokat haladtunk már, mire kiderült: az autó sanszosan csak parkolt ott, a keréknyom ugyanis megszakadt a ciciig érő fű kellős közepén.
Persze vissza már nemigen volt kedvünk mászni, így nekivágtunk a bozótosnak... Hanga a hátamon.
"Anya, besz@rtam.."
"Ú, tényleg, vagy csak félsz?"
"F-é-l-e-k... :("
"Ne izgulj szívem, amíg anyád hátán ülsz, nem lesz semmi, kivéve, ha jön a barnamedv. Na akkor visíts, és azt is túléljük, mert majd futok!"
"JÓ."
Elértünk egy kisebb mocsárhoz. Dejó, hogy túrabakancs van a lábunkon!!! András elöl, mi mögötte.
"Jaj anya, ne süllyedj!!!"
"Nem fogok, de kapaszkodj erősen, ha kell úszunk...!"
"JÓ-JÓ-JÓ!"
Végül kiverekedtük magunkat, és elérkeztünk a horrorhintához... :-o Komolyan: ilyen felnőtthintát, ilyen nyikorgós elhagyatott valamit max horrorfilmekben láthatunk, szóval a nő, aki némán (haját arcába lógatva) lökte magát rajta, tuti szellem volt :-o :P ;)
De mi örültünk, hogy lassan hazajutunk, és szuperjót fogunk zuhanyozni :D
Hazafelé pedig Csopak.
Kis Balatonpart. Ősz. Nyugi. Kacsák és hattyúk. Mozdony és ebéd.
Szupervolt :D
Kis Balatonpart. Ősz. Nyugi. Kacsák és hattyúk. Mozdony és ebéd.
Szupervolt :D